A legfinomabb választás

Tovább »

Karma mentes ételek

A Govinda éttermek karma free, vagyis karma-mentes ételeket kínálnak, ami azt jelenti, hogy elkészítésük nem járt erőszakkal, így megvásárlásuk és fogyasztásuk sem eredményez negatív visszahatásokat sorsunkban. A karma egy ősi szanszkrit kifejezés, a jelentése: tett, cselekedet, utalva a tetteink és az azokra érkező visszahatások, mint ok és okozat kapcsolatára. A karma ugyanakkor nemcsak azt jelenti, hogy cselekedeteinkért bizonyosan hasonló természetű visszhatást kapunk, hanem egy hajlamot is létrehoz az emberben arra, hogy tetteit, viselkedését megismételje, ezért mentálisan úgy tekintik, megkötjük, korlátozzuk, magunkat általa. Ahhoz, hogy letehessük ezeket a béklyókat, érdemes karma-mentes ételeket fogyasztanunk. Ezek kizárólag húsmentes ételek lehetnek, melyek elkészítése nem járt egyetlen érző lény szenvedésével sem.

A Govinda szó egy szanszkrit név, mely annyit jelent, hogy a "Tehenek Ura és Védelmezője". Így nevezik az ősi hindu szentírások Kṛṣṇát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Neve arra is utal, hogy a különféle állatok közvetlenül az Ő védelme alatt állnak.

Hús nélkül jobb

Etikai szempont: A hús olyan étel, amely az állat elpusztításával jár, mindegy, hogy tettlegesen hajtjuk ezt végre, vagy csak finanszírozzuk ezt.

Környezetvédelmi szempont: A húsipar rendkívül megterhelő a Földnek, mind az ivóvízfogyasztás, mind az energiafelhasználás, mind pedig a termőföldek kihasználása szempontjából.

Élelmezési szempont: A húsfogyasztás élelmezési problémát is okoz, mivel 1 hektár termőföldön több tucat ember növényi alapú élelmezése valósítható meg, míg ugyanez vágóállatok esetében mindössze 1-2 állat tartására elegendő, amiből jóval kevesebb ember lakik jól.

Egészségügyi szempont: Egyre több tanulmány és felmérés bizonyítja azt, hogy a vegetáriánus táplálkozás egészséges, megfelelő tápértékű, és általa elkerülhető a legtöbb szív- és érrendszeri probléma, csökkenthető a cukorbetegség, és a rák kockázata.

karma-mentes ételek vagy lakto-vegetáriánus (növényi alapanyagok + tejtermékek), vagy vegán (100% növényi alapanyagok) fogások, vagy ahimszá-vegán (csak erőszakmentes tejgazdaságból származó tejterméket használó) ételek, amelyeket egy ima kíséretében felajánlanak Istennek, egyfajta áldást kérve rá, amitől istenivé is válnak. Ettől testileg, lelkileg és mentálisan is könnyebbnek érezhetjük magunkat. Érdemes kipróbálni!